Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.
Az ön neve:
Az ön emailcíme:
Felhasználói név:
Jelszó:
 
Telefon: +36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
hírek
Nagykanizsa - 2018. július 2. 14:11 hétfő
Átadták a diplomákat a PEN-en
A pénteki ünnepségen mester-, illetve alapszakos tanulmányaik zárásaként csaknem negyvenen vették át oklevelüket.

A hallgatók – a hagyományokhoz híven – a Múzeum téri Patkófalnál szegelésselkezdték a délutánt, majd a Felsőtemplomban vettek részt ökumenikus hálaadó szentmisén. – Fontos a hálaadás és a köszönet. Mert ez az emberi magatartás egyik legszebb megnyilatkozása. A professzor, a tanár azért ad hálát, hogy átadhatta, a diák pedig azért, hogy befogadta, sőt, számot is tudott adni a tudásanyagról - fogalmazott Szűcs Imre plébános.

A diplomaátadó ünnepségen Cseresnyés Péter azt mondta: amikor az emberbeiratkozik egy egyetemre, nem a keményfedeles irat megszerzésére törekszik,hanem az álmai felé. – Az a tudás, készség és tapasztalat, amit a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán szereztek, kiváló útravaló egy hosszú út kezdetéhez - mondta Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.

A Pannon Egyetem rektora, Dr. Gelencsér András úgy fogalmazott, a diplomaátadó egy színvonalas vidéki intézményében felemelő, családias esemény. – A tömegképzések arctalanságával szemben egy valódi, emberi közösségben eltöltött, tartalmas évektől, személyes emlékektől való búcsú is társul az oklevél megszerzése fölött érzett öröm mellé - tette hozzá a professzor.

A kanizsai kampusz nevében Dr. Birkner Zoltán búcsúzott a végzősöktől. A kampuszigazgató beszédében a megújulás fontosságát hangsúlyozva felidézte az elmúlt évek válságait és sikereit. – Három megfeszített éven vagyunk túl, és most el szeretném mondani önöknek, hogy jönnek az első eredmények. Egyrészt, a mérnök-informatikus szak után az üzemmérnök-informatikus szakunk is elindul, és 120 elsőéves jelentkező jelent meg az informatikai térben a most kezdődő esztendőben. Ehhez jön egyébként 80 egyéb szakos hallgató, legutoljára 2005-ben volt ennyi elsőéves hallgatónk - említette Dr. Birkner Zoltán.

Az ünnepségen több elismerést is átadtak. A Kanyssa Hallgatói Alapítvány „Év önkéntese” elismerését Kiglics Norbert kapta. Az „Egyetemi Kamarai Díjat” László Péter mérnökinformatikus hallgató vehette át. Idén három hallgató részesült „PEN Ezüst Toll” díjban: Bali Eszter, Kummer Nándor Tamás és Spanics Alexandra. Az „Arany Toll Díjat” Kölkedi Krisztián érdemelte ki. A „Kiváló Oktató-Kutató Díjat” Dr. Keller Krisztina egyetemi docens kapta. Az ünnepség a diplomák átvételével zárult.

GALÉRIA - Átadták a diplomákat a PEN-en
további híreink
2018-07-02 18:15 - Nagykanizsa
Útravaló a diplomaosztón
2018-07-02 15:48 - Nagykanizsa
Szent Péter és Szent Pál ünnepe alkalmából újra megkondult a harang a hegyhát kápolnájában.
2018-07-02 15:44 - Nagykanizsa
Már csak két hét van hátra a világbajnokságból, amely sokak szerint eddig a meglepetések tornája.
2018-07-02 14:56 - Nagykanizsa
A Templom téri programkavalkád szombaton helyi fellépők bemutatkozásával kezdődött, vasárnap pedig Gájer Bálint és zenekara..
2018-07-02 14:01 - Csömödér
A kisvasút nagy ünnepségén családi programok sokasága és túrázási lehetőségek várták az ország számos pontjáról érkezett..
2018-07-02 13:55 - Zalakaros
Tatár Csaba és növendékei egy hetet töltöttek a fürdővárosában, ahol a fő program a zenélés volt, de mellette azért jutott idő..
2018-07-02 13:38 - Nagykanizsa
A dán vállalat rendezvényén már évek óta vendégül látják a dolgozókat. A programokon idén is több százan vettek részt a Tungsram..
2018-07-01 18:10 - Zalakaros
Zalakarosi Fürdő Strandfoci Kupa
2018-06-30 18:20 - Nagykanizsa
Diplomaosztó a PEN-en
2018-06-29 19:28 - Nagykanizsa
Idén is csatlakoztak a Netta-Pannonia cégcsoport munkatársai a virágkötők nemzetközi kezdeményezéséhez
2018-06-29 18:24 - Nagykanizsa
Elkezdődött a 15. Dunántúli Vasutas Nyugdíjas Klubok Kulturális és Baráti Találkozója
2018-06-29 18:14 - Szepetnek
Nyári nosztalgiázásra hív az új szepetneki tárlat
műsor
INFORMÁCIÓ
Telefon: +36-93-787050;
Telefax: +36-93-787050
Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Telefonszám: (+36 1 457 7100)
Web: www.nmhh.hu
kanizsatv
partnereink